A cukorbetegség és kezelése, cukorbetegség felnőttkorban, cukorbetegség jelentése

1-es típusú cukorbetegség

Az 1-es típusú cukorbetegség elsősorban a gyermek-, tizenéves és kora felnőtt korban lép fel, többnyire viharos tünetekkel. Csupán ritkán öröklődik és oka az, hogy egy ún. autoimmun folyamat keretében a szervezet elpusztítja saját inzulintermelő sejtjeit, miért is e betegeket feltétlenül inzulin injekciókkal szükséges kezelni. Az 1-es típusú cukorbetegek aránya nem több, mint az összes cukorbeteg 8 %-a.

1-es típusú diabéteszben találkozunk az extra labilis (angol kifejezéssel brittle) elnevezéssel, mely alatt a rendkívüli anyagcsere labilitást mutató cukorbetegeket értik. Az elmúlt évtizedben egyre erősebb hangot kapott az a nézet, mely szerint valójában nincs is extra labilis cukorbeteg, csak rosszul kezelt beteg (az orvos a labilis!). Ez csak részben igaz. Ugyanis számtalan esetben bebizonyosodik, hogy az inzulinkezelés megfelelő módosításával elmarad mind a hipoglikémiák, mind a hiperglikémiák nagy része és az állapot stabilizálható. Más esetekben viszont ez semmilyen terápiamódosítással nem érhető el és nem mindig sikerül tisztázni, hogy ennek az oka a beteg pszichés labilitása, vagy az ilyenkor mindig fennálló pszichés labilitás az anyagcsere labilitás következménye.

Előfordul a labilitásnak egy formája, mely a beteg motiválhatatlanságára, nemtörődömségére, ill. az inzulinnal kezelt cukorbeteggel való együttélés-képtelenségre vezethető vissza. Egy biztos: szinte minden gyermeket vállalni kívánó 1-es típusú diabetika a terhessége során képes 6-7% alatti HbA1c szinteket produkálni. Igaz, hogy nincs annál erősebb motiváló tényező, mint hogy valaki gyermeket akar, és egészséges gyermeket kíván a világra hozni.

2-es típusú cukorbetegség

A 2-es típusú cukorbetegség korábban a 40 év felettiek betegsége volt, de ma már a tizenévesek és a fiatal felnőttek körében is egyre gyakrabban találkozhatunk vele. A betegség iránti hajlam erősen öröklődik, de a kórfejlődésben sokkal meghatározóbb az ún. külső, környezeti tényezők jelentősége. Ezek: a mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás, a kettő eredményeként fellépő kövérség. Az eredmény az ún. metabolikus szindróma, melynek jellemző tartozékai a kövérség, a szénhidrát anyagcsere zavara, a zsír anyagcsere eltérései (magasabb szérum triglicerid, össz-koleszterin, alacsonyabb HDL-koleszterin szintek), a vér fokozott alvadási hajlama és a mintegy 70%-ban társult magas vérnyomás. Mindezt együtt más kifejezéssel inzulin rezisztencia szindrómának is nevezik, és mint ilyen már sokkal több, mint cukorbetegség: a szív- és érrendszeri kockázati tényezők együttesét, az idő előtti megrokkanás és elhalálozás veszélyét jelenti. A 2-es típusú cukorbetegek kb. 85%-a rendelkezik súlyfelesleggel.

Fontos, új felfedezés: Az 1-es típusú cukorbetegek mintegy 30-35%-ánál is kifejlődik a metabolikus szindróma, tehát meghíznak, vérzsír rendellenességek jelentkeznek és megemelkedik a vérnyomásuk. Ennek oka részben a mozgásszegény életmódban, részben az inzulin túladagolásban és a túlzottan liberalizált étrendben keresendő. Számukra tehát a megoldás: szigorúan testre szabott energiatartalmú étrend, ehhez pontosan illesztett inzulin adagolás és rendszeres fizikai aktivitás.

A 2-es típusú cukorbetegség: fokozatosan romló anyagcserezavar. Kezelése diétával kezdődik, de nagyon hamar szükségessé válik vércukorcsökkentő tabletták adása és a korszerű felfogás szerint minél előbb a tablettáknak inzulinkezeléssel történő kombinálása. Tehát ez a cukorbetegség egy folyamatosan, szinte feltartóztathatatlanul romló és ezért egyre intenzívebben és egyre összetettebben kezelendő állapotot jelent. Gyakorlatilag magának a cukoranyagcserének a sokszor többféle szerrel történő kezelése mellé (egy vagy többfajta) vérzsír-csökkentő, vérnyomás-csökkentő, véralvadásgátló gyógyszert is kívánatos szedni és a beteget folyamatosan sokirányú orvosi és laboratóriumi ellenőrzésben részesíteni.

Az általános véleménnyel ellentétben már most és ehelyütt is le kell szögeznünk: nincs enyhe és súlyos cukorbetegség. Csupán a betegség időbeli lefolyásával kell számolnunk és már a kezdeteknél is fennállnak az egészséget, sőt magát az életet veszélyeztető kockázati tényezők. Ne felejtkezzünk meg a nagy ellentmondásról: Ez a típusú betegség lassan, észrevétlenül, panaszt nem okozva évtizedek alatt fejlődik ki és átlagban a diagnózis felállítása előtt 8-10 évvel kezdődik.

Nem követhet el nagyobb hibát a beteg vagy az orvos, ha megnyugszik abban a hitben, hogy nincs panasz, tehát nincs ok aggodalomra, és nyugodtan lehet hónapokat-éveket várni az erélyesebb beavatkozással.
Abban az esetben viszont, ha a 2-es típusú cukorbeteg gondozó orvosával együtt mindent megtesz az optimális étkezésért, a lehető legalacsonyabbra csökkenti testsúlyát, a vércukor- és vérzsír-szintjei, valamint vérnyomása a normális határokon belül mozognak, jó esélye van arra, hogy életkilátásai ne romoljanak jelentősen, sőt akár túlélje egészségére kevésbé vigyázó nem cukorbeteg kortársait.

A cukorbetegség tünetei

Valójában csupán az 1-es típusú betegségre jellemzőek: fokozott szomjúságérzet, a vizelet mennyiségének megnövekedése, fokozott éhségérzet, a testsúly gyors csökkenése, levertség, fáradság érzése. Inzulinkezelés nélkül a vércukorszintek rohamos emelkedése mellett fellép a hiperglikémiás ketoacidózisos kóma (acetonszerű lehelettel), mely azonnali beavatkozás nélkül halálhoz vezet.
2-es típusú betegeknél 10 mmol/l körüli vagy feletti vércukorszinteknél leginkább bőrfertőzések, furunkulusok keletkezhetnek, ill. gyakori bizonyos testrészek, elsősorban a nemi szervek gombásodása, viszketése.